Vietnam 2. nap: Hanoi

Reggel zuhogott az eső, mintha dézsából öntenék. A nagykövet telefonált és lemondta selyemfalu látogatást, mondván, hogy ilyen időben nem nagyon van mit nézni. Kárpótlásul meghívott mindket ebédre.
Nagy reggelit csaptunk, majd én gyorsan ki is hánytam. Utána egész nap semmi bajom nem volt, úgyhogy fogalmam sincs mitől lettem rosszul, azt ettem amit a többiek (és nem, nem vagyok terhes). Kirándulás helyett a fiúk ebédig doloztak, én pedig mikor elállt az eső felkerekedtem és sátáltam egyet, elmentem a Ho Si Minh mauzóleumig. Nagyon szép parkos rész van körülötte, mellette a múzeum és az egylábú pagoda. Idő hiányában nem mentem be, csak kívülről néztem meg.

A séta után elmentünk ebédelni a nagykövettel és a feleségével egy hotel éttermébe. Nagyon kedves, barátságos, közvetlen emberek, jót beszélgettünk és hallhattunk néhány érdekességet is. És még az étel is finom volt :)

Délután Laciék mentek dolgozni a vitenami parterükhöz én meg ismét sétára indultam. Most a Hoan Kiem tó felé vettem az irányt, ami mellett a vizi bábszínház található, hogy vegyek magunknak jegyet a másnap esti előadásra. A tóban van egy kis sziget, ahol egy kis templom található, itt jött kis az arany teknősbéka a vízből, hogy egy kardot adjon a hősnek (akinek nem tudom a nevét). a szigeten van egy szentély, amit meg is tekintettem (Ngoc Son Temple).
Itt már sok a szuvenír árus. Be is szerezetem az első szuveníreket én is, miután letámadott egy néni, néhány legyezővel. Egyet akart adni húsz dollárért, monstam, nem kell, akkor felajánlott kettőt tizenötért, mondtam az sem kell, akkor hármat tizenötért, mondtam maximum öt, erre gyorsan leengedte, tízre, majd nyolcra, végül mikor ott akartam hagyni, a kezembe nyomta ötért. Hmmmm, vajon az egyszeri turista mennyiért veszi meg? Tanulság: nagyon kell alkudni.
Útközben még kívülről megnéztem a Temple of Literature-t, remélem holnap lesz idő bemenni is, kívülről nagyon tetszett.

Eddig csak taxiból néztük az utcákat, de már abból is lehetett látni, hogy nagyon más a város és az emberek. Most séta közben ezt személyesen is megtapasztalhattam.
A közlekedés kaotikus, az autók még csak-csak betartják valamelyest a közlekedési szabályokat, de a motorosok szinte semmit. Piros lámpánál nem állnak meg, és egyirányú utcában is megfordulnak és szembe mennek a forgalommal. Az utcán hatalmas a nagzavar, részben nagy forgalomtól, részben pedig a folyamatos dudaszótól. Mindenki mindenért dudál. Például ha egy naív aurópai gyalogos átmenne a zebrán, mikor zöld van neki és nem ugrik elég gyorsan félre az autók és a motorok elől. Kb fél óra alatt megtanultam, hogy mindegy, hogy zebrán megyek-e át, vagy máshol ugyanúgy nekem kell figyelni és elugrani a járművek elől. Azt viszont még nem sikerült teljesen megjegyeznem, hogy bármikor jöhetnek az ellenkező irányból is, agy ma nekem jött egy otoros és egy biciklis is. Szerencsére azért óvatosan közlekednek, így semmi bajom nem lett, csak meglepődtem. Persze ilyen közlekedési morál mellett nem is lehet másként, csak lassan és óvatosan.

Vékony kicsi házakban laknak. Minden ház aljában van egy kis bolt, kellemes kaotikus változatossággal. Az egyikben ruhát árulnak, a szomszédban ételt, odébb telefonokat, majd rézcsöveket, padlólapot, majd jön egy újabb ruhaárus. Teljesen összevissza, csak a túrista közpöntok felé kezd egyneműsödni a kínálat, itt főleg ruha és szuvenír boltok, kévézók és kifőzdék követik egymást. Persze sok a bóvli.
Rengeteg az utcai kifőzde, lépten nyomon árulnak valami ételt, amit persze európai gyomornak nem ajánlott megkóstólni, ha nem akarjuk bevállni a hasmenést.

A családok az utcán élnek, a boltjuk elött üldögélnek, barkácsolnak, javítgatnak, szerelnek, főznek, esznek játszanak. Emiatt és a járdán parkoló sok robogó miatt, elég nehéz gyalogosan közlekedni, sokszor csak átfurakodni lehet, vagy le kell menni az úttestre.
A szállodában végtelenül udvariasak, a puccosabb boltokban is, de az utcán nem. Ha útban vgay simán félretolnak (löknek), a gyerekek is, és te is kénytelen vagy hasonlóan tenni, mert a szép szóból nem értenek. Persze angolul sem tudnak, bár ha megkérded, akkor bólogatnak, hogy persze tudnak, aztán kézzel-lábbal magyaráznak.

A pára és a meleg az valami félelmetes, két perc séta után, az ember minden pórusából dől az izzadság. Hogy mennyire? Nos, minden ruhám "vizes", volt, mikor a kb négy órás séta után visszajöttem a szállodába és a menet közben megivott másfél liter folyadék ellenére nem kellett még pisilnem. A szemüvegemet, meg folyton törölgetni kellett, mert a homlokomról rácsorgott a verejték.
Ja, igen: itt nem úgy van, mint nálunk télen, hogy ha kintről bemgyünk, akkor párás lesz szemüvegünk, hanem fordítva. Mikor kimegyünk a légkondis épületből, a párás, meleg utcára, akkor lesz párás a szemüveg. Elég vicces. Az viszont nagyon rosz, mikor az átizzadt ruhában bemegy az ember a légkondiba.

Rengeteg képet csináltam, de természetesen nem jön át a képeken a hangulat, a pára, a zajok, a szagok. Talán ha egy szaunában nézitek, dudáltok közben és kinyittok, valami ázsiai fűszerkeveréket hozzá. Mindenestre fenn vannak a Picasan.

Na befejezem, itt már éjjel egy van, holnap Laci sem dolgozik, hanem jön ő is várost nézni. Army museum, Temple of Literature a délelötti terv, délben ebéd a partner céggel. Este bábszínház, a délutánt pedig még majd meglátjuk.