Vietnam 3. nap: Múzeumok és bábszínház

Ma szünnap volt Laciéknak a munkában, úgyhogy együtt vágtunk neki a felfedezni valóknak. Kiderült, hogy ugyan az eső sem jó, de a nap az valami gyilkos dolog tud lenni erre. Ma egész délelött sütött és rettenetes hőség volt. Mire az Army Museumot megnéztük, nem volt nyál a számban és már izzadni sem tudtam.

Tehát ma az első állomásunk az Army museum volt. Itt a korai mongol háborús emlékektől (fegyverek, dobok) haladtunk a(z utolsó) kínai háború felé. Természetesen a kiállítás java az USA ellen vívott háborúról szólt: fényképek, fegyverek, ruhák, makettek és az udvaron eredeti járművek és fegyverek. Tulajdonképpen érdekes volt, de összeszorult a szívem az átlőtt sisakok láttán, és nem tudtam nem gondolni arra, hogy vitrinekben és falakon békésen heverő fegyverekkel nem is olyan régen még más embereket gyilkoltak. Borzalmas dolog a háború, eszement emberek a semmiért (hatalomért persze), háborút indítanak, amiben milliók halnak meg. Inkább békét a világnak és boldogságot az embereknek!!!
Volt még egy érdekes terem, ami a háború másik, szintén szomorú oldalát mutatta be, a vietnámi anyák terme Itt fényképek voltak anyákról, akiknek a fiai harcoltak a háborúban. Aláírva, hogy hány fiú harcolt és hány veszett oda. Pl hét fiúból hét. Ez is szívszorító volt. Kicsit az vidámított a dolgon, hogy a teremben elhelyezett ventillátornál az egyik múzeumőr hölgy hajat szárított ;)
A múzeum területén van az 1800-as években épült Flag tower, amibe persze fel lehet mászni. 33 méter magas, két terasszal, majd maga a torony. Kb 15-20 méter a torony, de csak 54 lépcső van benne (számoltam), ki lehet tehát számolni, hogy kb. milyen magasak a lépcsőfokok. Egyenetlen volt a magasságuk, voltak olyanok is, amik a térdem fölé értek. Mire felértünk, ki akart ugrani a szívem a helyéről. Aztán lementünk a toronyból egy másik lépcsőn, ami egy vakfolyosóban végződőtt, így vissza kellett mászni még egyszer. Na, ott egy kicsit meg is haltam. Mikor végre leértünk, nyílegyenesen a toronnyal szembe évő büfébe mentünk italt venni, aminek az elhelyezése jó üzleti érzékről tanúskodott, mindenki más is útja is oda vezetett.

Innen átsétáltunk a Temple of Litareature-be (a térkép és az utikönyvek szerinti neve), ami mint ebédnél kiderült, valójában Temple of Literacy, amit a belső tartalma is igazol. Szóval ez egy nagyon régi iskola (volt), ahol midenféle tudományt tanultak régebben az emberek. A tudomány, nagyon érdekesen, hatalmas kőlapokra van felvésve, amit egy-egy teknős tart a hátán. Később a History múzumban láttunk hasonló teknőst, arra egy hadvezér életrajza volt felvésve, szóval a fontos dolgokat így őrizték meg az utókornak.

Ebédre az itteni partner meghívott minket egy vegetáriánus étterembe (Laci egyik kollégája vegetáriánus, és az ő kedvért mentünk oda). Odafelé megtörtént az első átvágásunk, a taxis nem oda vitt, nem kapcsolta be az órát és jóval többet kért, mint amennyibe egy ilyen út került volna. Sajnos az, hogy nem oda vitt csak akkor derült ki, mikor kiszáltunk és láttuk, hogy baromira másképp hívják az utcákat, mint ahova menni szerettünk volna. Nagyon mérges voltam, nem is a pénz miatt (1500 Ft), hanem ha azért mert attól hogy meg akart fejni minket még vihetett volna a célhoz is. (Amúgy marha olcsó minden, ma 10.000 forintot költöttünk, belépőkkel, fagyizással, taxikkal, vacsorával.) Na, végül odaéerünk az étterembe. Nagyon vicces volt, hogy az ételeknek húsos nevei voltak (pl sült csirkefalatok), de minden növényi alapanyagból volt elkészítve és persze nagyon finomak is voltak. Itt kiderült, hogy a vietnámi kolléga kung-fu mester is :D Mesélt az általa gyakorolt irányzatról, meg beszélgettünk Kína és Vietnám viszonyáról. Mint kiderült, a viet emberek északról, a mai Kína területéről húzodtak le ide délre, mikor a Han dinasztia elkezdett terjeszkedni. Az ő ősei kilenc generációval ezelőtt még Kínában éltek. Ez is érdekes, foggalmam sincs, hogy az én őseim kilenc generációval ezelőtt hol voltak. Legjobb tudomásom szerint valahol a nagyvilágban, a jász őseim gondolom Iránban, az erdélyiek Örményországban, a többi ki tudja milyen felmenőm meg szerte mindenfelé. Az is lehet hogy Kínában is, Zsófi elég gyanús nekem: nagy rizs-zabáló és van epikantusa ;)

Ebéd után megint sétáltunk, megnéztük az Operaházat kívülről, sajnos nem lehetett bemenni, nagyon nagy épület, biztos bentről is szép lett volna. Utánna elmentünk a History Museumba, ahol a neolitikus kortól napjainkig voltak kiállítva mindenféle tárgyi emlékek. Edények, szobrok, ékszerek. Itt találkoztunk egy idősebb házaspárral, akinek a hölgy tagja enyhe akcentussal megkérdezte, hogy jól hallja-e, hogy magyarul beszélünk. Nagyon megörült nekünk, ő amerikai, de a nagymamája magyar volt. Igazán szépen beszélt magyarul, volt ugyan akcentusa, de nyelvtanilag helyesen beszélt és teljesen folyékonyan. Mondta is, hogy magyarok mindenütt vannak, lám még Vietnamban is :D

Innen már a bábszínház felé sétáltunk, Lacival együtt ismét megnéztem a Visszaadott kard tavát (Hoan Kiem tó) és a rajta elhelyezett szentélyt. Itt pihentünk egy nagyot, néztük a társasjátékot játszó idős embereket, majd elmentünk éttermet keresni. A vizi bábszínház közelében volt egy Thai Express nevű étterem, itt vacsiztunk. Finom volt, egyedül az avokado shake volt érdekes, amit én ittam. Sok íze ugyanis nem volt, de legalább jól hűsítette a nyelvemet a csípős étel után. Miközben benn ültünk eleredt az eső, örültem is, hogy közel vagyunk a bábszínházhoz, gyorsan esőkabátot húztunk és átsétáltunk és benn a színházban vártuk meg az előadás kezdetéig hátralévő kb 50 percet.
Az előadás nagyon érdekes volt. Zenekari játékkal indult (cimbalom, citera szerű, egy fuvola szerű hangszer, néhány pengetős és dobos volt a zenekarban), majd jöttek a vízben mozgó bábok, amit szintén zenével és énekkel kísértek és kis életjeleneteket adtak elő (ökörharc, rizsültetés, lóverseny stb). Nagyon jópofa volt, sajnos nem fényképeztünk, valami nem oké a gépünkel, ez a fotókon is látszik sajnos, na meg megzabálja nagyon hamar az elemet, és mire ideértünk teljesen lemerült. De nem baj, ők ezek itt, youtube-on videókat is lehet találni róla. Innen haza taxiztunk, mert esett az eső, fáradtak voltunk és amúgy is messze van (gyalog egy óra).

Ez volt ma, holnap délelött megint együtt megyünk, aztán délután munka lesz a fiúknak, akkor megint egyedül folytatom a felfedezést.

Ha valami érdekel, kérdezzetek ám nyugodtan!

Képek ismét a picasan.