Vietnam 4. nap: Sétáltunk

Mai képeink.

Eddig nagyon kegyes volt hozzánk az időjárás, mert napközben tulajdonképpen mindig jó idő volt. Ma délelött is majdnem sütött a nap, de annyira nem mentek el a felhők, hogy rendes ki is süssön, mint tegnap. Ennek ellenére sokkal melegebb volt. Nem bánom, hogy nem sütött, mert reggel vettem észre a tükörben, hogy a dekoltázsom, a homlokom, az orrom és egy helyen a karom is megpirult tegnap. Nem fáj, csak piros. Így, hogy nem sütött ma a nap, szerintem szépen bebarnul majd.

Reggel taxival elmentünk a Tran Quoc pagodához, ami egy nagyon régi buddhista szentély a Nyugati tó partján. A pagoda szépen fel volt újítva, és igazán impozáns látványt nyújtott, a szentély pedig a szokásos oltárok és füstölők volt. Itt nem kellett belépődíjat fizetni, úgyhogy az egyik szimpatikus oltár adománygyüjtő dobozába adakoztunk. Gyalog indultunk tovább, meg szerettük volna nézni a Citadellát. A gyaloglás jó is volt, meg hiba is. Jó volt, mert útközben találtunk egy katolikus tempomot, amit enélkül biztos nem láttunk volna. Viszont másik térképpel metünk, mint tegnap, más nevezetességek voltak rajta bejelölve, így annyira meglepődtünk, amikor a Citadella felé közeledve megláttuk a Flag towert, hogy rossz felé mentünk tovább és arról az oldalról kerültük meg a Citadellát, ahol nem volt bejárat. Mindenesetre már nem mentünk teljesen körbe, hanem taxival átmentünk a Ma May 87 szám alá, ahol az utikönyvek szerint egy eredeti 19. századi állapotba felújított házat lehet megnézni belülről. Ez részben igaz is, de a dolog lényege az volt, hogy a ház belülről egy nagy bolt volt. Persze ettől függetlenül érdekes volt, csak másra számítottam. De ha már bolt volt, vettünk egy-két dolgot. Egy idős bácsi árult tusrajzokat, abból is vettünk. A rajzon volt egy felirat is, a bácsi mondta, hogy az egy altatódal és el is énekelte nekünk. Igazán kedves ember volt, amikor mondtuk, hogy szeretnénk felvenni videóra ahogy énekel, még fel is öltözött szép ruhába-sapkába a kedvünkért. (Sajnos nagyon háttérzajos lett a felvétel) Hajlott kora ellenére alapszinten tűrhetően beszélt angolul. Persze annak, aki a turistákból él muszáj is.

A házból kilépve megtörtént a második lenyúlós afférunk. Lacinak a fejébe nyomtak egy vietnámi kalapot és azt a fa rudat, aminek a végén tálcákon lógnak az áruk, hogy fényképezzem le. Lefotóztam és természetesn akartunk nekik pénzt adni érte, hiszen erről szól a dolog. Erre mondták, hogy nem fogadhatnak el pénzt, de vegyünk tőlük ananászt, amit gyorsan Laci kezébe is nyomtak. Persze mi sem ananászt nem akartunk venni, sem pedig annyit fizetni, amennyit az ananászért akartak kérni. Ők erősködtek, hogy adjunk több pénzt, én meg, hogy nem adok, aztán mikor megpróbált belenyúlni a pénztárcámba, jól elkezdem vele kiabálni, amire egy rendőr is odajött, erre persze hirelen elég volt az a pénz, amit már odaadtam. Komolyan nem értem őket, én szívesen adok nekik pénzt, ami nekem nem sok, neki meg sokkal több eleve, mint amennyit az a marék ananász ér, de neki több kell. És erőszakosak ezek az árusok, teljesen olyan erőszakosak, mint az arab árusok pl Egyiptomban. Az ilyen élmények nem olyan jók.
Kicsit lehiggadva sétálrtunk egyet ebben a régi negyedben, itt főleg kávézók, ruhaboltok, ékszerboltok voltak, aztán taxival hazajöttünk, hogy Laci tudjon még ebédelni, mielött elmegy dolgozni. Semmi extra, csak a szobánkba rendeltünk egy pizzát.

Délután olvasgattam a neten, hogy mit nézzek meg egyedül, de kiderült, hogy a legtöbb dolog zárva van hétfőn. Például a Ho Chi Minh mauzóleum is, amit szívesen megnéztem volna. Így skypoltam egyet Judittal, aztán láttam, hogy eleredt az eső, elkezdtem olvasni és szépen elaludtam. Jól is esett a pihenés, mert fáradt voltam és azt sem bánom, hogy a vízhólyag is gyógyult így egy kicsit a lábamon. Mert olyanom is van ám már a sok gyaloglástól :) Mikor Laci megjött elmenetünk egy cha ca (ejtsd: saka) bárba. Ez olyan hely, ahol egy serpenyőben kihoznak sült haldarabokat, rádobnak friss zöldségeket (kapor, zöldhagyma), az egészet ráteszik ott az asztalon egy égőre, így együtt párolódik tovább a hal és a zöldségek. Ebből szedhetünk magunknak a tányérunkba, tehetünk mellé rizstésztát, fűszeres levet, mogyorót és nyers hagymát, meg thai bazsalikomot. Nagyon finom volt, dugig laktunk vele.És egyre ügyesebben eszünk a pálcikával is!
Ide szívesen vissza megyek még majd, közel is van a szállodánkhoz. Több cha ca bár is van egymás mellett, legközelebb kipróbálhatunk egy másikat.

Írok még a benyomásaimról.
A vietnámi emberek alacsonyak. Ez egy olyan ország, ahol a nők alacsonyabbak nálam, a férfiakkal meg szinte egyforma magas vagyok. Kivétel a díszőrséget adó katonák, őket gondolom válogatják. A vitnámiak nem kövérek, teljesen normál testalkatú a többség, sőt inkább szikárak, persze kivételek azért vannak. Ami viszont meglepő, hogy a gyerekek között rengeteg a kövér. Gondolom ők már nem (csak) a hagyományos ételeket eszik, hanem a kólát, csipszet, csokit és más egészségtelen ételeket is.
Bár nagyon másképp, sokszor úgy tűnik szegényesen élnek, a világmárkák teljesen jelen vannak. Ez az elektronikai eszközökre és a háztartási cikkekre, élelmiszerekre egyaránt igaz. Láttam már például legalább 10 Apple Store-et, szerintem Budapesten (Magyarorszon) nincs is ennyi. A boltban, meg ott van az Ariel mosópor, a Dove, Palmolive pipere cikkek, a Lays, a Coca-cola, és a BB pezsgő :D. Nagy a kontraszt. Vannak olyan területek a városban, ahol látszik, hogy elkezdték a városrész átépítését, nagy lakóházak épülnek a kicsik helyén. Fejlődnek ők is: 10-15 év múlva lehet, hogy rá sem ismernék már a városra.
Autója kevés embernek van, kétszer annyiba kerül, mint nálunk akkora adó van rajta. Igazi luxuscikknek számít. Ennek ellenére azért vannak, sőt luxusmárkákat is gyakran látni, pédául Mercedest vagy Lexust. A benzin nem túl olcsó, 210 Ft. Bár ha egy robogó fogyasztását nézzük, akkor ez a megfizethető kategóriába esik.
Állítólag 4,5 % a munkanélküliség. Valójábban ennél jóval több embernek nincs "igazi" munkája szerintem. Nagyon családcentrikusak, több generáció, testvérek családja is együtt lakik, és akinek nincs munkája, az a ház aljában lévő családi boltban "dolgozik". Van aki elmegy vidékre a gazdálkodó rokonoknak segíteni, onnan meg jönnek be a városba a fitalalok. Gyereket nem sokat látni az utcákon, gondolom a házban vannak inkább. Pici babát nem is nagyon láttunk, úgy egy-másfél éves koruk után jelennek meg a boltok előtt. Babakocsit talán kettőt láttam eddig, egy bobo cart, és egy triciklit. Kismotort egyet sem. A nagymotoron ülnek a gyerek is :D Játszóterek sincsenek. Sok helyre vannak felfestve tollaslabda pályák, ide hoznak magukkal egy hálót felkötik és megy a játék, illetve egy picit másfajta tollaslabdát pedig rúgnak. A gyerekek kimennek a terekre focizni, görkorizni, klasszikus hinta-mászóka típusú helyet egyet sem láttunk. Egy ovi udvarán láttunk kis csúszdákat és műanyag mászókákat.
Mobiltelefonja mindenkinek van, kisgyerekek kezében is gyakran látni. Wifi is rengeteg helyen van.
Sokat gondolkodtam ma rajta, hogy tudnék-e itt élni. Azt hiszem igen, meg lehet szokni ezt az éghajlatot is, és a munka itt is csak munka. Amit munka mellett/után csinál az ember, azt mindent lehet itt is. Mozi, tv, olvasás, kirándulás minden meglenne, ami nekem kell. Ami miatt mégsem szívesen költöznék ide, az a gyerekeim. Nekik nagyon más, nagyon idegen lenne itt az életük. Nyilván rugalmasak és megszoknák ezt is, de szerintem az az életforma, amit otthon nyújtunk nekik sokkal jobb. De lehet, hogy egy viátnámi anyuka pont az ellenkezőjét mondaná.

Holnapra esős időt mond az időjárás, pedig délelött Laci dolgozni fog, úgyhogyjó lenne, ha el tudnék menni valahova. Sajnos szerda, csütörtökre is rossz időt mondanak, pedig nagyon szeretnék elmenni Ha Long Baybe. Légyszi legyen jó idő szerdára!